Az Eurocosplay dobogóján állva – Aoime

1, Mióta cosplayezel, és ki vagy mi vezetett be ebbe a világba?

2007-ben cosplayeztem először, de akkor még nagyon sok segítséggel készítettem el édesanyámmal a jelmezt. Igazán a harmadik cosplayem óta (D.Gray-man – Miranda Lotto) már minden jelmezem összes darabja és kiegészítője saját készítésű. Furán kerültem bele az egészbe, mert amikor interneten láttam először képeket cosplayesekről, hülyeségnek tartottam. De később, magyar rendezvényeken élőben látva cosplayeseket mégis elkezdett érdekelni, kipróbáltam, és azóta is megszállottja vagyok.

2, Mikor született meg a döntés, hogy nevezel az idei Eurocosplayre?

Az év elején döntöttem úgy, nagyon sok gondolkodás után, hogy megpróbálom újra. Többek között azért is döntöttem így, hogy még egyszer megpróbálom, mert egyik barátnőm, Cassidy nagyon sok pozitív élménnyel tért vissza. Továbbá a facebookos oldalamon is megkérdeztem az emberek véleményét, és senkitől nem azt láttam, hogy fúj, de gáz ne indulj újra. Tudom, hogy nagyon sokan nem tartották megérdemeltnek hogy kijutottam, vagy úgy gondolták,  hogy én elveszem mástól a lehetőséget. Eleve nem úgy indultam el a versenyen, hogy én majd kijutok, sőt, úgy gondoltam nem fogok. Főleg így, hogy idén csak egy cosplayes képviselhette Magyarországot a legkevésbé sem akartam mástól elvenni a lehetőséget.

3, Miért Ashe-re esett a választásod?

Igazán nem függ össze azzal, hogy indultam a versenyen. Egyszerűen ő volt az aktuális cosplay tervem. Ugyan nem függök állandóan a League of Legends világában, de napi szinten játszok vele, ha nem is többet, mint fél órát. És egyszerűen, mint sok más játék, ez is tele van nagyon jó cosplay „alapanyaggal”. Én elsősorban ADC és support karakterekkel játszom, Amethyst Ashe pedig a kedvenc Ashe skinem, talán valamennyire illik az alkatomra is, ezért választottam őt.

4, Hol voltál, mikor kiderült, hogy a magyar mezőnyből te utazol Londonba?

Valahol a színpad mögött maradtam pár baráttal. Nem hittem volna, hogy én nyertem, így fölöslegesnek tartottam a színpad elé állni, hogy várjam az eredményt.

5, Apropó London, volt lehetőséged kicsit körbenézni a városban, volt olyan, amiért szívesen visszamennél?

Idén Dudus volt a kísérőm, és ugyan még én is csak pár napot voltam Londonban, de ő először, így nagyon reméltem, hogy legalább a Towerhez eljutunk, de sajnos még ez se sikerült. Nagyon szeretem ezt a várost, 2012-ben pár helyet azért sikerült meglátogatnunk, nekem a kedvencem a National Gallery, persze hozzá kell tenni, festőrestaurátor vagyok, így nekem a képzőművészet mindenek előtt szerepel. Így elsősorban ebbe a múzeumba szeretnék még tucatszor eljutni, de még rengeteg ilyen hely lenne, nem bírnám sorolni.

6, Miben más az ottani con a magyarokhoz képest? Volt lehetőséged új barátságokat kötni?

Igazán emberek, programok, minden terén ugyanaz, csak nagyobb. Mindenből több van, maga a helyszín szerintem nagyon hangulatos, főleg a kültéri része. Több lehetőség van, persze rengeteg árus, és ugyan nem éltem vele, de van külön olyan rész, ahol csak különböző jellegű meleg/hideg ételeket lehet venni, nagy választékban.

7, Fantasztikus eredményt értél el Londonban, mivel ünnepelted meg?

Összességében azóta se ünnepeltem meg konkrétan, nem volt még rá jó alkalmam. Viszont jó sokat kellett rápihennem, hogy összeszedjem magam.

8, Gondolkozol azon, hogy indulsz a következő Eurocosplay versenyen, ha igen, akkor milyen cosplayt öltenél fel?

Semmiképpen nem. Így is bőven többet értem el, mint gondoltam volna, nekem ez tökéletesen elég. Rengeteg jó cosplayesünk van, legyen másoknak is lehetősége és elsősorban bátorsága megpróbálkozni vele!

9, Részt veszel az idei Animekarácsonyon, elárulod, hogy mibe fogsz beöltözni?

Igen, Kiryuin Satsuki leszek a Kill la Killből.

Catleen 

You may also like...

Comments are closed.