OVS Fest – Hol vagytok gamerek?

Megrendezésre került az idén is nagy érdeklődést kiváltó OVS feszt, egy kis Esportos iránnyal fűszerezve. De milyen is volt?Első körben elmondanám, hogy az esemény elsősorban a videósok köré épül (Online Video Stars a neve is), ám mivel ezen a téren hódítanak a számítógépes játékok is, érthetően kötődik hozzá a cosplay, mint színesítő elem.
Ahogy az a rendezvényeknél előfordul, több kissebb probléma is adódott mikkel szembe kelett néznünk nekünk cosplayeseknek, ámbár a civil résztvevők meglátásom szerint a nagy tömeg ellenére is fantasztikusan érezték magukat. Mivel ez az oldal mégis csak cosplayesekkel-cospleyesekért-cosplayeseknek készült, egy őszinte összegzést is szeretnék írni arról, hogy én magam hogy láttam, hogy éltem meg a rendezvényt.

Civil szemmel

13528242_667927060027077_548276588851974795_o

TÉNYLEG nagy volt a tömeg! Fotó: OVS Fest

Először is összegezném egy látogató szemével, aki nem a kulisszák között mozog, mivel így nekem is teljesen varázslatosnak tűnt az egész. Rengeteg kedvenc videósunkkal találkozhattunk, megnézhettük show-ikat vagy egy-egy LoL meccset is megtekinthettünk, akár résztvevői is lehettünk. Emellett a szokásos játékokat, konzolokat próbálhattuk ki, egy kis ínyencségként pedig az Overwatch őrülteknek is kedveztek meccs lehetőségekkel, az érdeklődők pedig bajnokságon is indulhattak. A nyüzsgés és a tömegnyomor a videós épületben szinte elviselhetetlen volt, nem meglepő módon, hiszen ez mégis egy videós fesztivál. Ám aki inkább a gamerkedés miatt érkezett, kellemes hűvös időjárás és lézengő emberek fogadták. Örömmel néztem ahogy rengeteg generáció találkozott és rengeteg típusú és érdeklődésű ember. Talán a változaty osság jelképezte legjobban a rendezvényt, a problémák mellett vagy ellenére aki akarta, jól tudta érezni magát.

 

Saját szemmel

Hát akkor személyes véleményem következik! Nagy reményekkel vágtunk neki ennek a napnak, mivel hetekkel korábban rengeteg egyeztetés után a szervezőkkel megállapodtunk egy eléggé becses óradíjban, VIP jegyekben nekünk és segítőinknek is és természetesen az ehhez járó teljes ellátásban. Ilyenkor egy cosplayer úgy érzi hogy igen, végre a rengeteg pénz és idő amit a munkánkba fektettünk valamilyen részt kifizetődik. Egy 10 fős csapattal érkeztünk, és sokunknak sikerült kedves párját is magával hoznia, mivel a szoros időkorlát miatt néhány bonyolultabb jelmezt egyszerűen lehetetlen egyedül egy óra alatt felvenni és persze emellé sminket is elkészíteni.

13720636_1239458642754558_1911299938_o

Tempest Jannám Fotó: Horváth Attila with Iphone

Így hát reggel 8 kor már a Millenáris kapujában toporogtunk (ami nálam vidéki cosplayernél a legjobb esetben is 5 órási kelést jelent), és vártunk a csodára. Az sajnos késéssel, ám egy teljesen korrekt méretű és felszereltségű öltözővel érkezett.
A belépőink később meg is érkeztek, ami egy egyszerű kék papírszalag volt, érezhetően nem VIP. Akiknek sikerült a fél órás csúszás ellenében 9-re elkészülnie azok már mentek is le az aulába köszönteni a vendégeket. Én és egy másik kedves lány kiálltunk, mosolyogtunk és vártunk. És semmi. Egy kép egy mosoly se érkezett felénk. Érezhető volt már itt hogy ez tényleg inkább videósoknak készült rendezvény, de még élt bennünk a remény hogy talán a kedves kis gamereink is megérkeznek, akik örömmel figyelnek fel kedvenc karaktereik megelevenedett változataira. Telt az idő, szállingóztak le többen is, akiket szintén megdöbbentett az emberek közömbössége. Mindenki kezdett a 40 fokban szomjas lenni, de mivel nekünk fenntartott ételről vagy italról ekkor még nem hallottunk, úgy döntöttünk, magunknak veszünk vizet, vagy akár egy kis elemózsiát is beszerzünk a Hamburger festen, ami a Millenáris parkos részén került épp megrendezésre.

13482851_500381776839531_5587029526519772857_o

Esport feszt dicső színpada. Fotó: Esportfest

Eközben rendesen teljesítettük persze feladatainkat, járkáltunk fel-alá, és azzal a kevés emberrel akit érdekelt mi mit csinálunk, vagy egyszerűen nem úgy nézett ránk mint a bolondokra, még beszélgettünk is, fotókat és egyes esetekben videókat is készítettünk. A színpadon mondtunk néhány szót magunkról és jelmezeinkről, majd folytattuk munkánkat. Dél körül sokunknak már igen korgott a gyomra, de ekkor szerencsére megnyitotta kapuit számunkra egy elkerített rész, ahol savas és mentes ásványvízből, ice teából és háromféle tortillából válogathattunk, aki pedig forróbb italra vágyott, teafilterek, vízforraló és egy kávéfőző gép is rendelkezésére állt.
Így utólag úgy érzem rosszkor voltam rossz helyen, mivel sajnos kevés fotó készült a fesztivál minket érintő részéről, emellett a rajongók sem értünk jöttek, de ezen felül felettébb jól éreztük magunkat.
Később sokunkból kifogyott a munkakedv, hiszen az ilyen napok mindig fárasztóak. Sajnálatos módon a tömeg miatt néhányunk jelmezében is keletkezett némi sérülés, a többiekről pedig önként hullottak le darabok. Négy óra körül több mindenki megelégelte az emberek együgyűségét (természetesen néhány aranyos kivétellel) és a hőséget, így hazakullogtunk.

Hogy mi a tanulság? Ne legyenek hatalmas elvárásaink, és örüljünk minden apró figyelmességnek hiszen ettől lesz boldog egy cosplayer.

 

Utólag köszönném meg ezen dolgok ellenére hogy Living Dream Project csapata engem választott erre a lehetőségre, emellett Németh Beatrixnak aki a szervezők és a cosplayerek között volt az összekötő kapocs, hogy mindent megpróbált érdekünkben, és akinek felettébb hálásak vagyunk és voltunk a látszat ellenére is!

Niera

You may also like...

Comments are closed.