Ipsics Zoltán a 2014-es Animekarácsonyon robbant be a köztudatba a képeken látható cosplayével, és volt olyan szerencsénk, hogy már januárban tudtuk fotózni is a nagyszerű szerelést. Ezzel ő lett az első olyan férfi cosplayes, aki nyereményként kapta meg a Living Dream Project fotózását. A fotózást, mert oklevelet nem ő kapott először férfiként tőlünk! 😉 Mindenesetre, roppant mód élveztük a közös munkát, a mókázást, és jókedvvel tekintünk vissza a fotózásra, amit roppant mód hiányolunk. Mindig jó dolog együtt dolgozni a srácokkal a fotózáson is, kár, hogy ilyen ritka jelenségek! A fotókat Német Attila (Atismedia) és Szaniszló István készítették. Galaxina [Show slideshow]

Rengeteg félkész és fejben megfogalmazott írás vár még arra, hogy közzétegyem az oldalon, de most ennek megírását hoztam szépen előre, mondhatni, a semmiből. Köszönhető ez a szombati Shoujo Connak, ahol ismét megerősített valami abban, hogy ezt most tegyem közzé! Ahogy most is, úgy nagyon sokszor megkaptam már, hogy jaj, de jó a cosplayem! Érdekes módon a szekrénycosplayeket is össze tudom hozni úgy egy kisebb rendezvényre is, hogy megkapjam, mennyire jó az egész, és húha, de jól áll, és ilyesmik. Nézzük hát, mi segíthet abban, hogy te is megkapd ezeket a mondatokat? 1. Ötlet! Igen, legtöbbször egy jópofa, egyedi ötlet, sajátságos kombináció az, ami különlegessé tesz egy cosplayt. Amikor egy olyan conra látogatsz, amelynek van egy adott témája, vagy a MondoCon-on egy épp nagyon népszerűsített anime, biztos lehetsz benne, hogy sokan lesznek ugyanabban a jelmezben. Ha te is úgy döntesz, hogy ilyen cosplayt veszel fel, kétféle eredményt érhetsz el vele. Az egyik, hogy mindenki agyon fog imádni, akkor is, ha a szerelésed nem épp a varrónői minőségben készült el, csak azért, mert hú, ő mekkora kedvenc. A másik, hogy találkozol olyanokkal, akik már gyakorlottabbak, ügyesebbek, sokkal jobbak, és bár tudjuk, hogy a cosplay mindenkié, de ide nekem a rozsdás bökőt, hogy…

Mint azt hallottuk, Nimródot vagy nagyon könnyű fotózni, vagy nagyon nehéz. Többnyire attól függ, hogy mikor mihez van kedve. A márciusi fotózásunkon, amit az Alkimista Labóratóriumban berendezett “stúdióban” tartottunk, az utóbbival sikerült szembesülnünk. Szerencsére Fanchonnak sikerült rávennie legalább néhány képre a fiút, a maradék időben pedig bújócskáztunk vele, míg a hölgyről egyéni képek készültek. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy sikerült az ő tündéri párosukat elhívni egy fotózásra, hisz rendszeresen együtt járnak conokra, és összeillő jelmezekben láthatjuk őket, amit csapatunk mindig mosollyal jutalmaz! Galaxina [Show slideshow] 12►

Sokáig vártunk ezekre a fotókra, és nem is volt könnyű elkészíteni őket, tekintve, hogy egy elég méretes tárcsáról van szó. Ám a Csillagkapu mikor volt kicsi és könnyen zsebrevágható? Szóval Cosplayer Ditta több szempontból is hozta a “karaktert”, de milyen jól csinálta! A képek pedig végre elkészültek, és sok szeretettel mutatjuk meg nektek nagy-nagy kedvencünket: magát a Csillagkaput! Galaxina [Show slideshow] 12►

Lassan két éve, hogy először felmerült bennem ez az öltözék. Az alapot az adta, hogy a magyar népviselet sok azonosságot mutat a Lolita stílusirányzattal, illetve, édesanyám, aki gyűjti a porcelánbabákat, rendelkezik néhány magyar népviseletes kislánnyal is. Emellett megtaláltam a szekrényemben a hímzett blúzt, amit annak idején nagymamám hímzett édesanyámnak, majd hozzám került, és azért nem hordtam, mert nem volt testhezálló. Ekkor eszembe jutott, hogy egy fűző szépen megoldhatja ezt a problémát, hisz több másik hasonló szabású blúzomat is így használom. Innentől kezdve nem állt meg a fantáziám, és saját ruhatáramból, néhány már korábban beszerzett lolita kiegészítő segítségével megalkottam ezt a ruhakoncepciót. A következő lépés az lesz, hogy egy egész magyar lolita ruhát megvarrok! 🙂 A galériában található képeket Varga Csaba készítette, a 2013-as animekarácsony nyereményfotózásán. [Show slideshow]

Nemrég volt szerencsénk lencsevégre kapni Skome Cosplay díjnyertes original jelmezét. Persze, mind oda-vissza voltunk érte, mert azok a hatalmas szárnyak (igen, csapatunk szárnyrajongó), és mert csodálatosan volt elkészítve! A módszer ráadásul annyira tetszett, hogy lehet, hogy “lopom”, és én is hasonló tollazattal készülök majd, ha végre eljutok a saját szárnyakig! 🙂 Persze, a jelmez többi része is kifejezetten tetszett, a páncélzat, a kard, egyértelmű volt számunkra, hogy megérdemelten hozta el a 2015-ös Tavaszi Mondoconon a Legjobb Original díjat! (Bár az ilyesmi mikor volt másképp? 🙂 ) Úgyhogy felmentünk Normafára, ahol könnyen elérhető a kilátó, és jó képeket készíthetünk a tájról, és az előtte álló angyali harcosról. Persze, egy kicsit a fák közé is bementünk, és saját szárnyasainkról is készítettünk képeket! Galaxina [Show slideshow] 123►

Sok-sok hónapja vártuk már, hogy fotózhassuk Heniko-t, a többiekkel együtt, de sajnálatos módon az eső mindig elmosta az eseményt, vagy ellehetetlenítette a fotózást. Mármint, hiába nem esik és süt a nap, ha pont a héten volt az az iszonytató nyári vihar, amely hatalmas károkat okozott a Városligetben, és mindenütt kidőlt fák és letört ágak vannak. Ám mi nem hagytuk magunkat! Némi küzdelem árán, de végül sikerült Henikot elvinni a Városligetbe, ahol Lilla készítette el róla ezeket a nagyszerű képeket! És szerencsére pont befejeztük az utolsó képeket, mielőtt a nyakunkba esett volna az újabb zápor, ezúttal tehát kitrükköztük Murphy Bácsit, és nem sikerült meghiúsítania nagy szabású terveinket! ^^ Galaxina Megjegyzés: A fotósorozat oldalán leírást is találhattok a karakterről! [Show slideshow]

De rég is volt január, amikor Mantis gyönyörű csillagos ruhája is a kameráink elé került! Azért is szívem csücske ez a cosplay Mantistól, mert roppant mód szeretem a csillagos égboltot (hetekig tudnék mesélni róla, úgyhogy inkább bele sem kezdek itt 😉 ), és nagyon nagy élmény volt felismerni a csillagképeket az öltözékén! Azt már szerintem említenem is felesleges, hogy mennyire jól is áll neki ez az öltözék, a képek szerintem magukért beszélnek! Mindenesetre szép emlék ez a fotózás is, jó volt együtt dolgozni Mantisszal, amire nagyjából a tavalyi Adamas-tábor óta vártam! Galaxina [Show slideshow] 12►

Rég is volt már az a 2013! A nyár is, és a karácsony is, amikor találkozhattam ezzel a rókalánnyal. A Living Dream Project első nyereményfotózására ugyanis Yuriko-t is sikerült meghívnunk, és elhozta magával azt a cosplayt is, amiben először láttam őt személyesen a nyáron úgy, hogy fel is ismertem, és amelynek hosszú copfjait nemrégiben rendbe is szedhettem kicsit! 🙂 Kellemes nosztalgiával nézegetem újra ezeket a képeket az aranyos kis Elinről, akinek rókafülei kellemes nosztalgikus érzést keltenek bennem minden alkalommal. A fotókat Varga Csaba készítette. Galaxina [Show slideshow]

Sziasztok, engem ebben láthattok majd a Conon, remélem, sokan kértek majd közös képet! Ehhez hasonló bejegyzéseket mindig gyakran olvasni a MondoConosok csoportban, esetleg az eseménynél, és a következő con közeledtével ezek a posztok megszaporodnak kicsit. Ez pedig újabb gondolatmenetet és nagy-megvilágosodást ébresztett bennem. Ugyanis, akár hisszük, akár nem, Az emberek fejében a jó cosplay mértékegységévé vált, hogy hányan fotózzák őket a conon! Ez pedig egy irdatlan nagy hiba, és erről is szól a cikk. Ugyanis, valahogy azt hiszik sokan, hogy ők attól lesznek jó cosplayesek, vagy ilyesmi, ha több kép készül róluk. Abból a szempontból értem a miértjét a dolognak, hogy egyfajta elismerés az, hogy ha valaki meglát, akkor megörül neked, és közös képet kér, ám kevesen értik, hogy ez pontosan miről is szól. Nézzük hát sorra, mi mindentől függ egy Conon az, hogy valaki készít-e rólad képet? 1. Menő karakter Lássuk be, az első számú ok, amiért valaki lefotóz valakit mint sima, hétköznapi vendég (és nem hivatásos vagy gyakorlott hobbifotós), az az, hogy maga a karakter mennyire menő. Mindig van valami aktuális sztársorozat, amit épp imádnak, annak idején volt az InuYasha, a Naruto, mostani időkben az Attack on Titan volt roppant menő, és még talán a One Piece. Persze,…