Mert igen, ilyen is van, a profikat is diszkriminálják. Mostanság elég sokat találkozni vele. Egy időben még roppant mód megértettem, de az utóbbi időben ez mintha elfajult volna. Ne versenyezzen a profi Sokaknak problémája az, hogy ha adott, sok éve dolgozó, profinak számító cosplayes versenyen indul, akkor “ott másnak már esélye sincs”, mer úgyis ő nyer. Jobbik esetben az illető megússza ennyivel, rosszabb esetben ráhúzzák, hogy bunda volt a győzelme, ami nonszensz, ha megnézzük egyébként a munkáit, na, meg a mezőnyt is. Erre felmerült, hogy a profi akkor ne versenyezzen, hagyjon esélyt a többieknek is, amiben legfeljebb részben van igazság. Amikor arról van szó, hogy olyan cosplayesnek nem sikerül nyernie, aki egyébként roppant jó, de a másik cosplayes mindig egy pici lépéssel előtte jár, lehet, hogy kedves lenne az egyik versenyt pihenésképp kihagyni (akár arra az alkalomra elvállalni a zsűrizést), de elég nonszensz lenne elvárni valakitől, hogy ne induljon versenyen azért, mert “túl jó”. Az okok nagy részét úgy érzem, felesleges felsorolnom, viszont egyet kifejezetten kiemelnék: ha a legjobbak nem versenyeznének, mi hajtaná a cosplayeseket arra, hogy még jobbak legyenek? Mármint ez egy verseny, itt fontos a minőség, a pontosság, a részletekre való odafigyelés. Ha meg lehetne nyerni egy dolgoztam-vele-de-nem-pusztultam-meg…

Mostanság igen sokaknak elmondom azt, amiről most írni készülök. Gondoltam, így egyszerűbb ismét elmondani a véleményemet és javaslatomat egy általánosan sokakat érintő témáról, amely ezáltal remélhetőleg olyanokon is segít majd, akik nincsenek velem napi kapcsolatban, és nem beszélnek velem személyesen ezen dolgokról, vagy akár az is lehet, hogy ezen cikk elolvasásáig észre sem veszik, hogy ez bizony, probléma. Na de mi is ez a probléma? Mondhatnám, hogy a túlzott maximalizmus, és túl magasra tett léc. Na de kezdjük inkább az elején, ez a probléma ugyanis leginkább azokat érinti, akik frissen csöppennek bele a cosplaykészítés világába, és bár végül is jól teszik, hogy első cosplaynek is szeretnének valami olyat alkotni, amivel megállítják őket, hogy jaj, de szép, és ahol minden pontosan rendben van, de azt elfelejtik, hogy ez sem megy csak úgy. Mondhatnám azt is, hogy önmagunk másokhoz hasonlítása, ami több szempontból is problémás, valóban, pláne akkor, ha valaki épp most tanul varrni autodidakta módon, és folyton azt lesi, hogy a több évtizedes tapasztalattal bíró cosplayesek milyen nagyokat alkottak. Mondhatnám, hogy a túlzott negativitás, vagyis az “én sosem leszek olyan jó, mint ő” című fejezet. Sok dolgot lehetne mondani alapvető problémaként, ami gyakorlatilag abból fakad, hogy – lássuk be – nem gondolkozunk…

Nos, kiválasztottuk a nekünk tetsző cosplayt. Mi is következik ezután? Hát, hogy megcsináljuk, ugye? Oké, viszont egy portréból nem fogjuk tudni, hogy mi hogy is néz ki pontosan, és néha roppant nehéz rájönni, hogy egy-két dolog miképpen van megcsinálva és milyen az alakja, ha csak ugyanazt az egy képet nézzük. Mire van épp ezért szükségünk? Minél több képre! Elölről, hátulró, jobbról, balról, emelt kézzel, leengedett kézzel, ülve, állva. Egy film, sorozat vagy anime esetében épp ezért érdemes beszerezni otthonra a filmet valamilyen formában, ahol meg tudod állítani a videót, és visszatekerni, vagy akár kockáról kockára megnézni a részleteit. A számítógépes játékok esetén, mint pl. a League of Legends és társai, vannak 3D-s modellek is, amiket már minden irányban körbe is tudsz tekerni, és megnézni a részleteket! Persze, itt lép érvényben a Google-fu is, avagy keresés és keresés és még több keresés, a képeket pedig szépen mentsd le magadnak egy külön mappába. A különböző weboldalakon van, amikor kifejezetten közeli képek is felbukkannak egy-egy apró részéről a ruhának. Ilyen lehet egy medál, bross vagy övcsat is, hisz még az animációs filmekben is roppant részletesen ki tudják dolgozni a részleteket. Ezekről ha találsz képet, mindenképp mentsd le, sokat fog segíteni majd, ha oda jutsz,…

Az előző cikkünkben szó volt arról, hogyan indul egy cosplay, s ennek köszönhetően ott tartunk, hogy a számítógépünkön egy terv mappa tele van már képekkel olyan cosplayekről, amiket egyszer meg szeretnénk csinálni. Ám abból még nem lesz cosplay, hogy ott egy rakat kép, s mint tudjuk, nem is lehet az egészet egyszerre megcsinálni. Így hát következik a kiválasztás a képek közül, ami bizony, nem annyira könnyű feladat, mint amilyennek hangzik. A mappánkban ugyanis válogatás nélkül szerepel megannyi kép, ami tetszene, ám ha ez a cosplay az első cosplayünk, vagy a harmadik, egészen mások a lehetőségeink, mint akkor, ha ez már a tizenvalahanyadik. A legnagyobb különbség a háttértudásban és tapasztalatban van, amire nagyon figyelnünk kell. Hiába választunk ki egy hű de mesésen kinéző ruhát, hogy márpedig ezt most megcsináljuk, ha azt sem tudjuk, melyik végén kezdjük. Így hát az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor kiválasztjuk az elkészítendő darabot: Nehézségi fok: avagy képesek leszünk-e a kivitelezésre? Ebbe érdemes beleszámítani a háttértudást, gyakorlatot. Például egy Disney hercegnőhöz valószínűleg varrótudásra lesz szükség, így ha valakinél ez megvan, vagy legalábbis tehetséget mutat az adott irányba, esetleg szakmáját tekintve varrónő, akkor az első cosplaye is lehet elképesztően jó, amennyiben az varrást igényel. Ugyanígy, akinek jó…

Sokan kérdezik, hogyan fogjanak bele egy cosplaybe, mi a teendő, mit hogyan csináljanak? Úgy döntöttem, írok egy cikksorozatot, ami A-tól Z-ig végigköveti egy cosplay útját, az első pillanattól az utolsóig. Talán ugyanazon cosplayemet kíséri végig a cikk, talán különbözőeket, mindez attól függ, hogy az aktuális cikk megírásakor mi áll rendelkezésemre? Kezdjük viszont az elején. Sokan kérdezik a különböző csoportokban, vagy akár személyesen tőlem és más cosplayesektől, hogy milyen karakter állna nekik jól szerintünk, vagy milyen cosplayt csinálhatnának meg, ám ismeretlenül ezekre a kérdésekre a legnehezebb válaszolni! Így inkább írok egy általános összefoglalót, ami remélhetőleg sok jó tanáccsal látja el az embert ezzel kapcsolatban. Az első fázisát a cosplaykészítésnek nem véletlenül neveztem ötletelési fázisnak. Elvégre egy cosplay ott kezdődik, hogy felmerül bennem, mi lenne, ha ezt csinálnám? Néha nem is konkrét karakter, hanem az adott környezet, pl. egy sorozat, egy anime, egy számítógépes játék. Eleinte úgy vagyunk vele, hogy “totál mindegy, csak abból legyen!”, aztán egyszer rátalálunk a nagyszerelemre. Vagy az is lehet, hogy épp nézünk egy új animét/sorozatot/filmet, meglátjuk a ruhát, és azt mondjuk, húú, ezt muszáj! Épp ezért, az ötletelési fázis sokszor jóval a cosplay elkészülte előtt történik. Egy dolgot javaslok ezzel kapcsolatban, amint egy cosplayre azt mondod, hogy…

Cosplayes körökben elég nagy “vita” mostanság (és bizonyára már előtte is az volt) a cosplayek minősége, a beszerzési módja, pontossága, és persze, egyéb részletei. Többféle tábort látok, akik egymást dobálják alkalomadtán, vagy épp bennem ébred az az érzés, hogy bort iszok, és vizet prédikálok, amikor azt mondom valakinek, hogy tök jó úgy a cosplaye ahogy van, és az elsőnek amúgy sem kell tökéletesnek lennie, miközben én vért izzadok, és ki vagyok bukva, mert egy apró részlet nem úgy áll, ahogy kéne neki. Aztán rájöttem lassan, hogy mi is a probléma, és miért is nem igaz rám a fentebbi viselkedésforma. Mindenkinek más indítéka van a cosplayezésre. Van, aki csak szórakozni akar egyet a barátaival, van, aki jól akar kinézni, van, aki roppant látványos cosplayeket akar hozni időről időre, van, aki versenyezni akar, és versenyt nyerni, nem azért, mert szüksége lenne arra, hogy bizonyítsa, mennyire zseniális cosplayes, hanem a verseny öröméért, és a készítés izgalmáért. Viszont, ami a legfontosabb, ezeket a cosplayeket épp ezért nem lehet egységesen megítélni! Ha összehasonlítjuk a “buli a barátokkal” jelmezt, és a “márpedig én most minden versenyt megnyerek ezzel” cosplayt, az olyan, mint amikor az alapján ítéljük meg a halat, hogy milyen ügyesen tud fáramászni? Így hát…