Kezdők hibái – avagy mindent meg lehet tanulni, csak adj magadnak időt!

Mostanság igen sokaknak elmondom azt, amiről most írni készülök. Gondoltam, így egyszerűbb ismét elmondani a véleményemet és javaslatomat egy általánosan sokakat érintő témáról, amely ezáltal remélhetőleg olyanokon is segít majd, akik nincsenek velem napi kapcsolatban, és nem beszélnek velem személyesen ezen dolgokról, vagy akár az is lehet, hogy ezen cikk elolvasásáig észre sem veszik, hogy ez bizony, probléma.

Na de mi is ez a probléma?

Mondhatnám, hogy a túlzott maximalizmus, és túl magasra tett léc. Na de kezdjük inkább az elején, ez a probléma ugyanis leginkább azokat érinti, akik frissen csöppennek bele a cosplaykészítés világába, és bár végül is jól teszik, hogy első cosplaynek is szeretnének valami olyat alkotni, amivel megállítják őket, hogy jaj, de szép, és ahol minden pontosan rendben van, de azt elfelejtik, hogy ez sem megy csak úgy.

Mondhatnám azt is, hogy önmagunk másokhoz hasonlítása, ami több szempontból is problémás, valóban, pláne akkor, ha valaki épp most tanul varrni autodidakta módon, és folyton azt lesi, hogy a több évtizedes tapasztalattal bíró cosplayesek milyen nagyokat alkottak.

Mondhatnám, hogy a túlzott negativitás, vagyis az “én sosem leszek olyan jó, mint ő” című fejezet. Sok dolgot lehetne mondani alapvető problémaként, ami gyakorlatilag abból fakad, hogy – lássuk be – nem gondolkozunk el igazán a részleteken. Aztán csodálkozunk, hogy ezek a dolgok elvágják a lelkesedésünket a cosplay elkészítése iránt, és nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elképzeltük. Elemezzük hát ki akkor, mik is azok az alapvető hibák, amiket elkövetünk, és ezt szeretném egy gyönyörű metaforára építeni.

A metafora

IMG_0876

Nimród sem magának varrja a ruháit, hisz még túl kicsi hozzá, ugye? Fotó: Német Attila

A kedvencem: a járni tanuló kisgyermek. Hiszen egykor mindannyian voltunk pici, magatehetetlen babák, akiket eleinte a szülei és egyéb ismerősei emelgettek, hurcolásztak, elláttak. Aztán eljött a pillanat, amikor először megfordultunk a kiságyban, először térdeltünk fel, először ültünk fel, majd elkezdtünk mászni, felálltunk segítséggel, kapaszkodva, két lábra, majd megtettük az első lépéseket, aztán már önállóan is megtettük azokat, majd elkezdtünk szaladgálni. Hosszú-hosszú tanulási folyamat volt ez, bizonytalan egyensúllyal, kibillenésekkel, sok segítséggel és támogatással (szó szerint). Most pedig ott tartunk, hogy gond nélkül szaladunk a buszhoz, vagy odafutunk a barátainkhoz egy ölelésre, és vannak olyan embertársaink, akik egész gyerekkorukat végigedzették, és olimpiai érmet nyernek a gyors futásukért, vagy elsők lesznek a maratonon, esetleg világrekordot döntenek meg. Mert vannak olyanok is. Maradjunk hát ennél a példánál, és járjuk szépen végig azokat a pontokat, amikkel találkozom mostanság.

A “kezdő cosplayes” fogalma

Először persze, ezt tisztáznám. A kezdő cosplayesnek újabban van egy negatív hangzása, mivel nagyon sokan így használják ezt a kifejezést: negatív értelemben, arra utalva, hogy az illető béna, aki magát cosplayesnek vallja, és gagyi jelmezeket készít. A “kezdő” kifejezés eggyé vált a “gyenge minőségű” kifejezéssel. Pedig a cosplayezéssel töltött idő alapján én is kezdőnek mondhatom magam – hisz a cikk megírásának pillanatában épphogy egy éve, hogy elkészült az első olyan cosplayem, amit én magam varrtam – ám az én jelmezeimre elég kevesen mondtak olyat, hogy “gagyi”, vagy minőségen aluli.

Számomra a kezdő cosplayes inkább az a kisbaba, aki még most tanul járni.

Ugye, hogy ilyen értelemben máris más jelentése van a dolognak? Hiszen ha belegondolunk, a világrekordot megdöntő futó is megtanult egyszer járni, és volt, amikor segítség nélkül felállni sem tudott. Mégsem mondta azt rá senki, hogy “de béna, még szaladni sem tud”, mert mindenki tisztában volt vele, hogy ő még csak tanulja a járást. Lehet, hogy az a kisbaba, aki előtted megy fel az aluljáró lépcsőjén, ügyetlenkedve, lassan, húsz év múlva már olimpiára jut ki futásban. Nem tudhatod. Most MÉG lassú és ügyetlen, de az emberek megértően és mosolyogva figyelik a próbálkozásait, nem haragszanak rá, amiért még lassúcska, azt pedig nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Ugyanígy, lehet, hogy egy cosplayest kinevetnek, mert nem olyan csodálatos a munkája, mint a tizenéves tapasztalattal bíró, a cosplay terén lényegében úttörő “nagyok”, de lehet, hogy pár év múlva olyat alkot majd, amire még ezek a nagy cosplayesek is azt mondják: zseniális!

Lássuk hát a javaslataimat!

Nem számítanak az apró bakik!

DSCF8233

A Tünde Hölgyemet gyakran nézik Galadrielnek, pedig ő csak inspirálta az egyedi tervezésű ruhát és a karaktert. Fotó: Vixen Project

Többnyire a “kezdők betegsége” ez a hozzáállás, vagy a nagyon-nagyon maximalistáké. Elsőre is tökéleteset kell alkotni, úristen, fél milliméterrel elcsúszott, akkor már nem is lesz jó, és sosem lesz olyan, és jaj! Amit egy év varrogatás alatt megtanultam, az az, hogy senki sem fog odaállni a mérőszalaggal, hogy méregesse, hol csúsztál el egy fél centit a ruha leszegésénél, vagy itt egy kicsit arrébb van valami. Senki nem ismeri úgy a karaktert, mint te, csak az, aki szintén elkészítette már a ruhát, vagy terveit közt szerepel, mert ők azok, akik megnézik, hogy pontosan milyen az eredeti szerelés! Az átlag embernek viszont elég, ha hasonlít a karakter, és már rámondják, hogy ő az. Például ott a tündém, aki original, és annyira más a ruhája Galadrielétől, hogy legfeljebb a motívumok hasonlóak, és könnyebb lenne újat varrnom, ha az eredeti ruhát akarnám elkészíteni, mint a meglévőt átalakítani. A hajam sem szőke, mégis rengetegen hitték, hogy Galadriel vagyok. Hullámos haj, fejdísz, hasonló derékdíszítés, fehér ruha, hosszú, lelógó ujjrésszel, és nemesi megjelenés. Ezek a főbb motívumok elegek voltak ahhoz, hogy összekeverjenek vele. Elvégre nem ismerik a karakter pontos ruháját.

Az egyetlen, amire figyelnünk kell, hogy a hibák ne legyenek látványosak. Egy félreszabott ruha már eléggé feltűnő, sokkal többet számít az, hogy egy feszülős ruha tényleg feszül-e, vagy egy lágy esésű tényleg lágyan esik-e, mint az, hogy az eleve rejtett részletek tökéletesen egyenesen lettek-e varrva. Ha megnézed bármelyik bolti ruhádat, ide a rozsdás bökőt, hogy mindegyiken fogsz találni hibát! Sőt, ha alaposan átnéznénk a legprofibbak szerelését, náluk is biztos lenne olyan rész, ahol összegubancolódott a cérna, és kicsit félrecsúszott a varrás. Ezek az apróbb hibák és elcsúszások tehát még a profiknál is előfordulnak, és meg kell tanulnunk ezeket nem komolyan venni, hisz az egyetlen hely, ahol ezt esetleg nézik, az az előzsűrizés a craftmanshipen.

Hogy a szép babás példával éljek: ki nézi azt, hogy a kisbaba kacsázik járás közben, és nem topmodell mozgással sétál végig az utcán? A lényeg, hogy jár, és esés nélkül eljutott a szoba egyik végéből a másikba! 🙂

Mindig csak kicsit emeld a lécet!

Bár ez most másik hasonlat, a lényeg, hogy a célod ne a maratoni futás legyen rögtön, amint lábra álltál. Igen, a szülők szoktak viccelni azzal, hogy olimpiai versenyfutó lesz a baba, vagy maraton győztese, amikor épphogy elindult, de ez elsősorban dicséretet jelent, azt, hogy nagyon ügyesen szaladgál már, és nem követelményt, hogy márpedig neki most világrekordot kéne döntenie, és hogy képzeli, hogy nem teszi?

Ugyanezt mondom azoknak is, akik tanulják a technikákat! Ha még egy egyszerűbb ruha megvarrásával is küzdesz, sose hasonlítsd magad rögtön a több évtizede varró, szakmabeli, valóban profinak számító cosplayesekhez! Vágyhatsz arra, hogy egy napon majd te is úgy varrsz, de ne tedd rögtön az ő szintjükre magad, hisz jóval nagyobb előnnyel indulnak!

Ahogy nemrégiben mondtam egy ismerősömnek (ami elindított a cikk megírása kapcsán), nézzük meg, mi lesz akkor, ha egy épphogy szaladgáló kisbaba megpróbálja utolérni az olimpiai győztest, aki értelemszerűen simán elszalad előle, és egy pillanat alatt olyan messzire jut, ahol a gyereknek esélye sincs utolérni a kis lábacskáival és még enyhén bizonytalan egyensúlyával. Szerintem nem nehéz kitalálni, hogy a gyermek rá fog jönni, hogy esélye sincs, letörik a lelkesedése, és sírni kezd kétségbeesetten. Ellenben, ha hozzá hasonló tempójú kisgyerekekkel futkározik, vagy olyan felnőttekkel, akik nem elsprintelnek előle, hanem direkt lassan totyorásznak, jó kedve lesz, nevetve próbálja meg elkapni a másikat, hiszen a célja elérhető, és így el is akarja majd érni azt, majd örülhet neki, amikor végre sikerült!

IMG_0909_1

Még Cassidy is készít egyszerűbb cosplayeket, pihenésképp. Fotó: Német Attila

És itt lép be az önismeret!

Ismerd fel, hogy hol tartasz az úton, a “járás” melyik szakaszában vagy épp, vagyis legyél tisztában vele, milyen technikákat ismersz, és mire vagy képes. Olyan célt tűzz ki magad elé, amely elérhető a számodra, ám emellett nem túl könnyű, hisz ha sima ügy, akkor nem fejlődsz, nem tanulsz belőle. Persze, néha kell a pihenő és az egyszerűbb cosplay, de nem attól tanulsz meg magasabbra ugrani, ha a lécet túl alacsonyra, vagy veszettül magasra teszed, hanem attól, hogy megkeresed azt a magasságot, amit még át tudsz ugrani, majd egy kicsit emelsz a lécen, és addig gyakorolsz, amíg nem sikerül azt is megugrani. Meglásd, máris sokkal nagyobb sikerélményed lesz így, mintha rögtön száguldani akarnál.

Kérj segítséget!

Sokan úgy hiszik, majd ők egyedül megcsinálják azt, amit ők kitaláltak, mert ez és az és amaz is megcsinálta. Nagy tévedés. A legtöbben vagy sokat tapasztaltak már előtte is, vagy egyenesen szakmájukba vág a dolog! Már egy kezdő varrótanfolyam is rengeteget tud segíteni a cosplaykészítésben, hát még ha valaki divattervező, jelmeztervező, a cosplayek készítése előtt már tíz éve varrt ruhákat, vagy épp, ahogy velem történt: édesanyja gyerekkorában sorra gyártotta rá a saját ruhákat, ezáltal van némi fogalma már arról, miképp zajlik a ruhavarrás folyamata, hogyan kell leszegni, hogyan kell gombostűzni, hogyan kell bevenni, ha egy kicsit bővebb, mint kellene, vagy egyáltalán, hogy néz ki egy szabásminta?

11149721_973347592699665_6998354078727012855_o

Ezrealhoz én is kaptam segítséget az Alkimista Laboratóriumtól és Hataier Anasztáziától. Nélkülük nem sikerült volna! Fotó: Német Attila

Amikor a kisgyerek először lábra áll és megteszi az első lépéseit, ő is egy segítő felnőtt kezébe kapaszkodik. Olyan felnőttébe, aki tud járni, akinek az egyensúlya stabil, akire “lehet támaszkodni”, és aki szívesen segít, hisz most épp van rá ideje, hogy fogja a baba kezét, és segítsen neki a járás gyakorlásában, amíg önállóvá nem válik. Ám itt is fontos, hogy ha a gyermek elkezd sírni, hogy vegyék ölbe, és folyton csak cipelteti magát ahelyett, hogy saját kis tappancsait használná az előrehaladáshoz, sosem fog megtanulni járni, a felnőttnek pedig leszakad majd a karja a sok cipeléstől, ezért le fogja tenni.

Manapság az internet tele van tutorialokkal, leírásokkal, rengeteg csoportosulás született, ami azzal foglalkozik, hogy tanácsot adjon a cosplay elkészítésében. Csak az nem kap segítséget, aki nem keres, nem kér.

A gyakorlás fontos!

Mint mondtam, számtalan esetben a nagy profi cosplayesek, akiknek a jelmezeire csorgatják a nyálukat az emberek, már sok-sok éve aktívan dolgoznak, gyakorolnak, ismerik az alapanyagokat, megtanulták kezelni őket. Olyan szinten fontos ez a gyakorlat, hogy hiába veszed meg a worblát, hogy majd páncélt készítesz belőle, ha nincs gyakorlatod dekorgumival, pvc-vel, vagy más alapanyaggal, ami páncélkészítésre alkalmas, ha nem tanultad meg, miképp “szobrászkodj” ezekkel, akkor a worbla is csak pénzkidobás, mert nem fog úgy kinézni, ahogy a profiké.

Ugyanez megvan a varrásban is. Én sem rögtön azzal kezdtem, hogy megvarrtam a semmiből egy díjra jelölt tünde ruhát, hanem úgy, hogy gyerekkoromban figyeltem, hogyan zajlik a folyamat, aztán amikor varrógépem lett, megvettem 40 cm-es anyagcsíkokat különféle szép és könnyed anyagokból (ne feledd a hozzá illő színű cérnát!!!), és szépen leszegtem őket, majd elajándékoztam a barátaimnak selyemsálnak. Amikor már belejöttem, díszítést is tettem rá: hozzá illő szegőszalagot. Aztán belevágtam az első masnim megvarrásába, amit aztán tovább is fejlesztettem (például kitömtem tömőanyaggal és kapott drótmerevítést is), majd nekiugrottam a Karácsonyi Angyalkám kiegészítőinek, amiben már volt cipzárvarrás is. Ezt követően a tünde ruhámhoz egy alkalmi blúzt szabtam át, és bár elég látványos átszabás volt, továbbra sem a semmiből teremtettem messzemenőleg tökéletest.

Figyelj oda a fotós trükkökre!

6

A profilképek az arcra és mimikára koncentrálnak, nem pedig arra, hogy megmutassák a teljes cosplayt. Sokan ezt ki is használják. Szerencsére Shayola Going Merryjénél nem volt erre szükség! Fotó: Német Attila

Hány olyat láttam már, hogy valaki megosztotta, hogy ez hú de jó cosplay, én meg néztem, hogy oké, van a lánykán egy paróka, egy jó póz, hozza a karaktert, de magáról a ruháról semmit sem látni, mert a kép azon része elhomályosodik, vagyépp olyan szögből van fotózva a karakter, ahonnan nem fogod látni azokat a hibákat, amiket máshonnan már igen. Egy elcsúszott, aránytalan, pontatlan cosplayről is lehet úgy fotótkészíteni, hogy bombajól nézzen ki az egész, megvannak rá a trükkök. Fotózásokat szervezek, úgyhogy nekem elhihetitek! Bármilyen tökéletlenség eltakarható egy jó pózzal, jó szögből fotózva, és ezek akkor még csak a nyers képek, nem beszéltünk a fotómanipulációról, ahol már retusálták a hibákat, kiszedték azt, ami nem oda való, esetleg még a modell alakján is javítottak (mert nem mindenki van az ilyen jellegű utómunkák ellen ugyebár). Össze sem hasonlítható egy így kitrükközött kép azzal, amikor valami egyszerű, esetleg gyakorlatlan beállással csak úgy megállsz, valaki lefotóz a mobiljával jó közelről, aztán úgy ahogy van, fel is kerül a netre az egész. A mobilok halszemoptikája még torzítani is fog az alakodon, az utómunkák hiánya miatt pedig a bőrhibák, kilógó cérnák, és egyéb apró részletek is ki fognak tűnni.

Persze, mivel a conon sokan fotóznak mobillal, értelemszerűen az a cél, hogy az ilyen képeken is nagyon jól mutasson a cosplay, de továbbra sem érdemes ezeket a képeket rögtön a műtermi, profi fotóssal és grafikussal készített, jó stylisttal beállított fotózás képeihez hasonlítani, ahol ráadásul kifejezetten azt választják ki, ahol gyakorlatilag semmi nem látszik a ruhából.

Összefoglalva

Érdemes tehát nem elszállni a gondolatokkal, és nem rögtön a negatív hullámokban azon siránkozni, hogy egy-két év gyakorlattal, vagy esetleg akár a legelső cosplayetekkel még nem vagytok olyan szipi-szuperek, mint a tizenéve aktívan, hivatásszerűen cosplayezők. Az egésznek a kulcsa gyakorlatilag a sikerélmény, hisz amikor sikert érsz el, akkor elhiszed, hogy igenis, képes vagy rá, és képes lennél többre is! A határaidat fezegesd óvatosan, ahelyett, hogy egy most még elérhetetlen célt tűznél ki magad elé. Lehet az a cél egy távoli, mint például az, hogy valamikor megmászom majd a Himaláját, de az nem azzal kezdődik, hogy fogom a hátizsákot, és belevágok. Minden út lépésekből áll össze, és ha csak a távoli célt nézed, nem pedig a következő lépést, könnyen belesétálhatsz valami csapdába. Minden út az első lépéssel kezdődik, a másodikkal folytatódik, amit a harmadik követ, és majd az utolsó zár le. Nem teheted meg a nyolcadik lépést a hetedik előtt, úgyhogy ne is akard. Sorban haladj az úton, és ahogy lépés lépést követ, előbb-utóbb azon kapod magad, hogy célba is értél! 🙂

És ne feledd:

Jó pap is holtig tanul! Hidd el, harminc év aktív cosplayezés után is találsz majd olyan trükköt és új információt, amit addig nem tudtál! 😉

Galaxina

You may also like...

Comments are closed.